2019 Milyen Párkapcsolati Energiákat hoz?

 2019 Milyen Párkapcsolati Energiákat hoz?

szerelem-parkapcsolat2019

Milyen energiákat hoz a párkapcsolat területén a 2019-es év?

A morfofonetikus térben minden energiából áll. Rezgésileg benne van a siker ami a szerelemről is szól.

A 2019 egy hármas energetikai év lesz, ha számmisztikával nézzük, amit a 12-ből számolunk ki. A numerológia szerint 2016-os év volt az elengedés éve, majd a 2017-es a megvalósítás újraindítás, új kezdés lehetősége. Sokkotoknál biztos működött is így.

2018-ban hogy egy kettes hold energiával nagyon jó párkapcsolati évünk lehetett ha jól éltük azt meg.

Ha szeretnénk társat magadnak vagy szeretnénk a régit megújítani, ahhoz nem kell fogadalmat tenni. Ahhoz sem kell új évnek kezdődnie hogy bele kezdjünk vagy elindítsunk egy sikeresebb időszakot mint ami eddig volt.

„Ebbe az évbe megtalálom a boldogságot.”

Majd ebben évben jobban fogom csinálni.”

Ezek a mondatokat ismerjük már.

De mit hozhat párkapcsolatilag a 2019-es év ha szingli vagy?

Az évnek a rezgése gyors és kommunikációban elég jó tehát semmi okunk nincs feltételezni azt hogy nem jól alakulnának a dolgaink párkapcsolatilag. Viszont magában a 3-as szám nem igazán a párkapcsolat energiája, hanem a siker, a kommunikáció, technika, humor, elegancia és a mozgásé is és még sok másé.

De ne essünk itt mindjárt össze, mert a12-es számban van egy 1-es és egy 2-es szám is, ami viszont jó a párkapcsolat energiájához. a 2 szám a befogadásról és a hold energiájáról szól. Viszont ha nincs jó és nincs rossz energia akkor csak jól kell tudni használni.

Szeretnél változást a párkapcsolatod területén, de nem tudod hogy kezdj hozzá?

Ehhez nem kellenek számok és definíciók.

Ehhez csak egy döntés kell!

Hogy mit szeretnél most!

Keseregni tovább vagy másvalamit létrehozni mint eddig?

Ahhoz hogy egy ténylegesen működő párkapcsolatod legyen hajlandónak kell lenned kérdezni és kérdésben élni.

  • -Ki az aki engem szeretne társnak?

  • -Kinek lehetek Én hozzájárulás az Életéhez?

  • -Kivel szeretnek ÈN élni?

  • -Mit szeretnek vele csinálni?

  • -Milyen közös és nem közös programjaink lehetnek?

  • -Mit vagy kit szeretnék hogy részese legyen az életemnek?

  • -Hogyan szeretnék élni, ahhoz hogy a párkapcsolatom működőképes legyen?

  • -Ha mindezt nem kikövetkeztetésből teszed, akkor hogyan alakulna?



Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel indítod a napodat és 30 napig csak kérdezel, nincs olyan eset hogy ne jönne szembe veled egy olyan aki ezeknek a kritériumoknak megfelelne.

Sőt jobbat mondok sokkal jobbat kapsz mint amit valaha is el bírtad azt képzelni.

Mert amikor nem a gondolataink hanem a morfofonetikus mező rendezi el nekünk a sorsunkat az sokkal jobb. Ehhez azonban fel kell tudni ismernünk a korlátainkat, hitrendszereinket, melyek mozgatnak bennünket. Majd terápiás módszerekkel pl: Theta Healing, családállítás vagy Access Bars esetleg mátrix energetika, vagy ezeken kívül is van meg száz ismert módszer arra hogy dolgozzunk magunkon és a blokkjainkon.

Ha nincs párkapcsolatot akkor a legjobb hogy ha mindennap először magaddal kezded hogy te kerülj olyan pozícióba olyan energetikai szintre ahová már be tud lépni hozzád egy olyan társ amit megérdemelsz. Ehhez mindennap felteheted a kérdést hogy milyen energia térűr, tudatosság lehetsz Te és a Tested amivel az az energia vagy amivel elindul az a kapcsolat számodra, ami a legtökéletesebb Most?


Amennyiben már párkapcsolatban élsz milyen energiákat élhetsz párkapcsolatilag 2019-ben?


Ha úgy érzed hogy vannak hullámvölgyek egy párkapcsolatban az oké.

Ha úgy érzed sok hullámvölgy van amit már nem bírsz, gondolj arra hogy azt is Te magad teremtetetted. Tudd azt hogy azt is meg tudod változtatni.

Mi lenne ha elsőként ezekkel a kérdésekkel kezdenéd?

  • -Mi a jó ebben amit nem veszel észre?

  • -Ha a probléma önmagát oldana meg, mi lenne az? Hogyan lenne az?

Ha mindennap észreveszed a csodát ami veled történik ami körülötted történik, akár a legapróbbat is és hálát adsz azért amit kapsz, akkor egyre több és egyre jobb dolgok fognak veled történni.

Ha mindennap zsörtölődve kelsz fel, akkor ne várj eredményt kapcsolatodban.

Mi kellene ahhoz hogy végre megértsétek, hogy nem attól fog működni és rád találni a szerelem, ha azokat oda nem illő jelzőkkel ruházzátok fel.

Pl: hogy piros hajú és az egyik szeme zöld a másik kék legyen és szeresse a felemás zoknikat….stb

Ha ilyen jellemzőket aggatsz akkor szerinted a 7 milliárdból hány lesz aki meg is talál?

Hajlandónak kell lenned őszintén gyermeki módon örömmel csak úgy bulissan kérdezni.

Ha így teszel és őszintén kíváncsi vagy arra hogy mi történhet ma veled akkor a legnagyobb csodát fogod megkapni.

Tehát ahhoz hogy ezeket a múltból és előző életedből hozott tudatalatti mintákat hitrendszereket amit hozunk lebontsuk bizony terápiáznunk kell magunkat.

A tudatalatti blokkoldó technikák a Theta Healing, családállítás, kineziológia, Access Bars, Mátrix energia és természetesen minden blokkoldó technika nagyon jó rá.

Úgyhogy ha szeretnél ebbe az évbe tényleg egy nagyon nagyon jó évet megélni, akkor csak annyit kell tenned hogy őszintén kíváncsian gyermeki módon kérdezni és feltenni a kérdést hogy mi más lehetséges még azonkívül mint amit elképzeltél?

Gyönyörű varázslatos bulis örömteli és könnyed 2019 et kívánok nektek Lélek-Mátrixi

Mi van a Túlon Túl? Túl a Mátrix Energián?

Mi van a Túlon Túl? Túl a Mátrix Energián?

Milyen előnyöket tartogathat nekünk, ha megbetegszünk?

Milyen előnyöket tartogathat nekünk, ha megbetegszünk?