HOGYAN LEGYEK BOLDOG? Párkapcsolat

HOGYAN LEGYEK BOLDOG? Párkapcsolat

Öt elemre van szükség ahhoz, hogy Hogyan Legyünk Boldogabbak a Párkapcsolatban!

 TISZTELET

Az emberi kapcsolatok alapja is a Tisztelet Mi ennek a magyarázata? Az, hogy nem kell, hogy szeressük egymást, de kölcsönös tisztelet emberi módon kapcsolódás és a bántalmazás nélküli viszonyunk a másik félhez már félsiker. A szeretet skáláján a tisztelet biztos, hogy helyet foglal. Ha szeretsz valakit akkor tiszteled is Őt valamiért. Az egész emberi lényét ahogy van magát.

TÖRŐDÉS

Ez nem azt jelenti, hogy alárendelt szerepet kellene játszanunk, hanem azt, hogy hajlandónak kell lenni saját magunkon túl, nyitottsággal, kedvességgel szeretettel figyelemmel, törődéssel odafordulni a másik felé. Mindezt úgy, hogy valóban érdekel minket, hogy a társunk hogyan képes befogadni vagy épp elfogadni azt, amit épp a torkán le szeretnénk nyomni. Tudunk e úgy együtt élni, hogy ami nézőpontjaink szerint élünk? Mi lehet a legjobb a másik számára úgy, hogy az mindkettőnek jó? Hiába a Törődés egy igazi Női privilégium, de ahhoz, hogy egy férfi meg tudja élni a női oldalát meg kell nyitniuk a saját szívüket. A férfiak számára a gyengédségben rejlő erő sokkal inkább a Férfierő felvállalása és átélése.

TOLERANCIA

Mit jelent ez? Elfogadlak úgy ahogy vagy és azzal együtt szeretnek amilyen, vagy. Nyűgös, hisztis, dühös olykor borongós és zavarodott. Elfogadnak gyengének, erősnek, keménynek, szívósnak annak ellenére is szeretnek vagy pont ezekért. Félreértések végett nem azt jelenti, hogy most minden el kell tűrnünk. Nem szabad mindent tolerálni. Határok, keretek betartására szükség van. De ha ezt lefektettük akkor ajándék a tolerancia.

TÜRELEM

Egy párkapcsolat hosszú távon akkor működik jól, ha a tempó, amit diktálunk hasonló. A türelmetlenség ilyen esetben fel sem merül. Ha viszont az egyik túl lassú vagy túl gyors az csak viszonyítási pont. Mihez képest olyan amilyen? Tehát a türelem az, ami rózsát teremt. Mi az, ami a tudatos elvárásainkon felül türelemre int? A másik fél ritmusát megtanulva egymásra hangolódva tudatalatti figyelemmel a türelem tanulható.  Általában így indul a párkapcsolatok első szakaszai.

TAPASZTALÁS

A türelem gyakorlása, hogy mennyi időt vesz igényben azt mindenki maga döntse el. Viszont, hogy ez kialakuljon tapasztalásra lesz szükség. El kell kezdeni a tapasztalatot gyűjteni. Ha viszont azt vesszük észre, hogy valami nem úgy működik ahogy azt mi szeretnénk, akkor tegyünk fel kérdéseket: például: Mi más lehetséges még? Mi az, ami működne itt? 

Párkapcsolatok tömkelege azért fut zátonyra mert nem merünk kérni. Félünk a másik komfortzónáját átlépni. Új tapasztalatokat nyújtani és megajándékozni a másik felet. Belénk nevelt tudatalatti félelmeink nem engedi, hogy nagyobbra többre szebbre másra vágyunk. Ha viszont merünk kockáztatni nem biztos, hogy elsőre sikerül, de el lehet játszani, hogy mi az, ami mindkét fél számára sorakoztató lenne?

Ha ilyen szemmel nézed a párkapcsolatodat mit teremthetnétek együtt? Melyek azok a területek, amelyek változást kívánnak? Mi az, amire vágysz, ami neked hiányzik? Tudod e ezt a társad felé ki kommunikálni? Kívánom nektek egymás újra felismerését más aspektusokból.

Jó szórakozást!

Mi lehet még itt tenni?

Mi lenne akkor, ha tudatos kapcsolatot hoznál létre totális hálából? Az első dolog lehet az, hogy hajlandó vagy ránézni arra, hogy mi a hátsó szándékod a kapcsolattal vagy azzal a személlyel, akivel éppen vagy. Legtöbbször nem vagy hajlandó igaz lenni az igazságodért. Hányszor teszteled a párodat, hogy maradni fog-e ?
Ahelyett hogy csak hálás lennél, hogy az életedben van és egy hozzájárulás az életednek?
,, A tudatos kapcsolat az amikor 2 ember együtt van és ezzel  minimum 20 x többet teremtenek mintha egyedül külön teremtenének.,, Ez az, ahogyan Gary Douglas nevezi a párkapcsolatot.

Mi kellene, hogy ezt kérd, hogy bukkanjon fel? És minden, ami nem engedi. poc pod. Mi van, ha kérhetsz többet és elkezdhetsz mindent túlteremteni?

Az Access eszközeivel nagyon eredményes párkapcsolati konfliktusok oldódnak meg (ki).

 

Szeretettel

Lélek-Sors-Segítő

 

Mit jelent neked a PÉNZT?

Mit jelent neked a PÉNZT?